A nyári hőségben aszalódva bizonyára mindannyian vágytatok már hűvösebb tájakra: hegyek, havasok, barlangok mélye – de még a munkahelyen lenni is üdítő, ha üzemel a légkondi. Utazós cikksorozatunk most következő epizódjában visszavágyó szívvel idézem fel tavalyi előtti, rendhagyó sítúránk emlékeit: síelés Japánban 2010.

         Az ország gazdasági életében a síturizmus egyre hangsúlyosabb szerepet játszik. A kiváló minőségű hó, a minden korosztálynak és tudásszintnek megfelelő tanuló, kiépített és off-piste pályák akár a Paradicsom azok számára, akik szabadidejüket aktívan szeretik eltölteni. Nem is olyan régen (öregszem) három pörgős hetet töltöttem Japán magaslatain, ami új élményekkel gazdagította eddigi, Európában szerzett sítapasztalataim tárházát.

         Japán Ázsia egyik legfejlettebb országa, a körülbelül 130 milliós népesség 70%-a nagyvárosokban él. A szigetcsoport 6852 szigetből áll, melyek közül a négy legnagyobb területű (ezek a főszigetek) a Hokkaidō, Honshū, Shikoku és a Kyūshū. Az ország területe valamivel nagyobb, mint Németországé, körülbelül négyszer akkora, mint hazánké, és 70%-át hegyek fedik. 200-nál is több vulkántól kell tartanunk, évente kb. 1500 kitörést észlelnek, ami szerintem elég aggasztó, de bíztunk benne, hogy abban a pár hétben nyugi lesz – féltjük a bőrünket, na.

         A szigetcsoport éghajlata tetemes észak-déli irányú kiterjedése miatt rendkívül változékony: északon a hosszú és hideg teleket hűvös-meleg nyár váltja, a délebbi területeken kontinentális és óceáni éghajlat a jellemző. Az éves átlaghőmérséklet 0-30°C között alakul, télen általában -5-5°C-os hűvösben élvezhetjük a hegyi levegőt. A téli időszakot a szigetre jellemző időjárási adottságoknak köszönhetően megközelítőleg 8%-os nedvességtartalmú hóhullások tarkítják, ez főszezonban átlagosan 13-14 méternyi kiváló minőségű porhót jelent.

Nagyobb térképre váltás

OSAKA

Első utunk Osakába vezetett, ez a harmadik legnépesebb város az országban Tokyo után: megközelítőleg 2,6 millióan lakják, emberek, nyüzsgés, zaj, felhőkarcolók mindenfelé. A Hōnshu-sziget alsó harmadán, a Yodo folyó torkolatánál található. A területre nedves szubtrópusi éghajlat jellemző, ami enyhe teleket (0-10°C) és nyarakat jelent (25-35°C), több-kevesebb csapadékkal. Szétfagyni tehát nem fogunk, landoláskor esett csak le, mennyire jó választás volt Japán a síelős témához.

Az Aeroflot Russian Airlines, az All Nippon Airways, az Air China, a Lufthansa, a Turkish Airlines és a Korean Airlines szervezésében egyetlen átszál-lással áthidalható a fővárosunk és a fent nevezett metropolisz közötti körülbelül 9000 km-es távolság. A jegyárak az istenek szeszélyeivel kényelmetlen összhangban váltakoznak 100-300ezer forint között. Mi rászántuk időnket és energián-kat a két átszállásos repülésre, s a szerencsés időben történő jegyvásárlással jelentékenyebb összeget tehettünk félre, illetve csak később költöttük el azt.

Osakában a kibontakozásra sajnos nincs lehetőség, vonatoztunk tehát egy kicsit első állomáshelyünkig, de ha már ebben a remek városkában jártunk, elidőztünk itt egy kicsit, és a biztonság kedvéért benéztünk a Tennoji állatkertbe (↑). 10 hektárnyi állat – ki nem hagynám. A kedves koalák, vörös macskamedvék, kiwimadarak mellett a hüllők csodálóit hüllőház, engem pedig a vízilóház várt szeretettel, ahol megcsodálhattuk tevékenységüket a víz alatt is. 500 JPY / 1400 HUF igazán nem kiadás ezért, és már úgy is mentettünk egy kicsit a repjegyen. Reméltem, majd természetes körülmények között is láthatok egy-két állatkát, egy mókussal is beérem.

         Fél óra séta bámészkodós tempóban, és a híres Dotonbori útra érkeztünk. 500 évre visszanyúló története van az utcának, csatornaépítéssel kezdődött, majd szórakoztató-negyeddé épült ki színházakkal, éttermekkel. Később, amikor a kulturális intézmények iránti érdeklődés megcsappant, a környék a múltban kiérdemelt „szórakoztató-” jelzőt sikeresen megtartotta, még csúnyalányok is garázdálkodtak arra. Aztán pedig szétbombázták a második világ-háborúban, és most éjjel-nappal csábító turistalátványosság – Váci utca nagyban, egy sétát megért.

Az Osaka Várkastélytól viszont a szavam is elakadt. Az épület 16. század végén épült, az idő előrehaladtával hozzá-toldások, háborúk és újjá-építések tarkították az eredetileg sem kimondottan puritán stílusú építé-szeti alkotást. A keleti világ kezdő szerelmeseinek örömére 600 JPY/1600 HUF ellenérték fejében a kastély és kertjei megtekinthetők (a haladóknak ez ugye már rég megvolt). Valamint ha lett volna annyi eszünk, hogy nem télen vágunk neki Japánnak, akkor részt vehettünk volna a tradicionális virágnéző ünnepélyen, a hanamin, amelynek turisztikai jelentősége bizonyára vetekszik a síelésével. De azért a kastély kertjei/parkjai így is csodálatosak voltak, a cseresznyefát meg majd megnézzük itthon.

         A kastély közvetlen szomszédságában található az Osakai Museum of History, 8 emeleten várja a látogatókat, szintén 600 a beugró. A felsőbb emeletek felől a földszintig haladva a szintek interaktív formában mutatják be a város történelmét a régmúlttól napjainkig. Archeológiai kiállításon és projektekben, az ókori és középkori kultúra bemutatásán, modern- és jelenkori tárlatvezetésen vehetünk részt teljes- és részkurzusok formájában, az alsóbb szinteken oktató- és kiállítótermek, valamint étterem és ajándéküzlet található.

         A többi látnivalót a ránk váró kalandok hevében elkerültük, és vonattal indultunk a Biwako Valley síparadicsomba. Fél óra alatt Kyotoban termettünk, onnan 40 perc Shiga városa, majd 10 perc busszal a helyig.

         Ez egy közepes méretű létesítmény, a pálya szintkülönbsége mindössze 224 m, 7 lift, 8 pálya, a leghosszabb 1400 m, bemelegíteni épp jó volt. Szerencsénkre nem volt nagy tömeg, mert azt nem szeretjük, gondolom, senki sem szereti, és még csak nem is mizantrópiáról van szó (ez esetben), mindössze csak könnyebb ügyelni a körülöttünk lévőkre, ha nem húszezren vannak.

3 éjszakát időztünk itt, majd vissza Kyotoba, a Tōkaidō csinosvonattal száguldás Gifu Hashimáig, majd megnéztük a nem messze található Snova Hashima nevű jópofa beltéri sípályát, csak hogy lássunk ilyet is Japánban. Nem volt rossz a pálya, de azért lehetne még cifrázni. Tovább is álltunk. 

Fukushima

A Tōkaidōval elsuhantunk Tokyoig, átszálltunk a Tōhoku csinosra, Fukushimánál leugrottunk, hogy meglátogassuk első nagy síparadicsomunkat, az Alts Bandait. A Hōnshu-sziget felső harmadánál járunk, a kanyargós Abukuma, és a hozzá csatlakozó Arakawa folyók találkozásánál. A 300ezer lakosú várost a nedves szubtrópusi és a hegyek előidézte nedves kontinentális éghajlat sajátos elegye jellemzi, a telek és nyarak az osakai időjárásra hajaznak, a téli hónapokban átlagosan 50-200 cm hó fedi a lankákat.

Nagyobb térképre váltás

(Érdemes megjegyeznem, hogy mi még a fukushimai atomerőmű-katasztrófa előtt vendégeskedtünk ebben a szomorú sorsra jutott városban; akkor még minden rendben volt, azóta nem rendelkezem naprakész információval a térség síturisztikai tudnivalóival kapcsolatban. Valószínűleg minden oké, minden üzemel, de odautazás előtt érdemes megbízható forrásokból tájékozódni, nem egészségre ártalmas-e a tartományban és annak környékén tartózkodni.)

Az Alts Bandai síparadicsom (↓) pályáinak legmagasabb és legalacsonyabb pontja közti szintkülönbség 580 m, 13 lift szor-goskodik, 29 pálya vár minket éjjel is, nappal is 30 km-en, valamint 3 jól kiépí-tett terepparkkal igyekeznek a snow-boardozók és síelők kedvében járni. Bár a párom is gyakrabban síel, mint snow-boardozik, őt is elcsábította a szuper-cső és a kis boardpark, és még kölcsönzésre is volt lehetőségünk.

A resortban kezdők, haladók, családosok, boardozók is megtalálják a számításaikat, változatos és izgalmas pályaválaszték áll rendelkezésünkre: az oktatótól a kezdőn át a haladóig mindenki élvezheti a tudásszintjének megfelelő nehézségi fokú pályákat, a gyerekeket külön foglalkozásokkal várják. Csak talán lehetnének picivel hosszabbak is. A síelésre szánt időpont és helyszín kiválasztásakor érdemes szemfülesnek lenni: olykor kisebb tömegek rohanhatnak a főbb pályákra – szerencse, hogy éjszaka is próbálkozhatunk.

         A hó minősége szinte naponta változott, egyszer meleg és kásás, másnap már hideg és szilánkos, aztán pelyhes, mennyei porhó. Ezzel szemben viszont, ami a hó mennyiségét illeti, korántsem tapasztaltunk ekkora változékonyságot: reggelre mindig ott termett egy csomó, aztán nap közben is hullott, jelentősen lerontva a látási viszonyokat.  A pályákat korrektül rendben tartották, panasz nem érheti a japánok háza táját, akik egyébként remek vendéglátók is, a létesítményben töltött napjaim alatt egyedül az ételválasztékot kifogásoltam.

Mindössze 10 km-re található a Mt. Bandai Eruption Memorial Museum, ahol (elég menő) szimulátorok segítségével tapasztalhatjuk meg az 1888-as kitörés erőit. A környezet és élővilág megjelenítésére a diorámás megoldást választották. Évente tartanak nyilvános tudományos foglal-kozásokat (tábort, ha úgy tetszik), melyek során megfigyelhetjük a környéken észlel-hető természeti jelenségeket. Szintén 600 a belépő, és még állatkát is lehet vinni – feltéve, ha nem ijedős.

         Egy hét után fájó szívvel hagytuk hátra fukushimai-bandai kalandjainkat, de továbbálltunk észak felé. Újabb remek alkalom, hogy felülhessünk ugyanarra az übermenő Shinkansenre, amellyel Tokyotól Fukushimáig utaztunk – én is jobb szeretem a már bevált dolgokat. 

Zaō Onsen

Egy megállóval mentünk csak északra a Tōhokuval, és máris az 1800 m magas Zaō hegy lábánál találtuk magunkat. A Yamagata nevű megállóhelynél kellett lehuppannunk a vonatról, ahonnan 40 perc buszozás után meg is érkeztünk ebbe a kedves fürdővároskába, Zaō Onsenbe (’Zaō-fürdő’, ↓). Felüdülés volt ilyen csendes, nyugodt helyen lenni Osaka és Fukushima után.

         A térség természeti adottságait kihasználva egymás hegyén-hátán teremnek a fürdők: szinte minden utcasarkon nagyot mártózhatunk a kénben gazdag, vulkanikus eredetű forrásokban. A három nyilvános bel- vagy szabadtéri fürdőhely mellett bármelyik szállodában is igénybe vehető a szolgáltatás. A kénes fürdő vérnyomás- és gyulladás-csökkentő, érfalerősítő hatású, emellett reumás panaszok enyhítésére, bőrbetegségek kezelésére és a szervezet kénhiányának csökkentésére használatos.

A bizonytalan lábúakat is gyalogtúrára invitálja a precízen kiépített mérföldes járda: kezdő és haladó kirándulásokat szerveznek kíváncsi természetjáróknak. Még egész a hegyre is fel lehet menni, ahonnan a kilátás meseszerű.

         A Zaō Onsen síparadicsom pompás hely. A pályák legmagasabb és legalacsonyabb pontjai közötti szintkülönbség 800 m, ami nem is rossz az eddigiekhez képest. 42 lift és 4 gondola segít a közlekedésben, a várakozási idő átlagosan 3-5 perc volt. 15 pálya áll rendelkezésünkre 305 hektáron, valamint lehetőség van off-piste síelni, habár nem annyira örülnek neki, de nincs szigorú ellenőrzés, a kihágás egy racka suba felöltésével megúszható.

         A létesítményben 12 tanfolyamot szerveznek a tudnivalók elsajátítására. Kezdők, haladók, szenszejek – idősek és fiatalok, mindenki könnyen megtalálhatja a tudásának megfelelő pályákat, de szintet lépni is lehet, ha picivel feljebb tesszük a lécet. Hét síiskola közül választhatunk, +1 snowboard, ahol egyébként igen borsos áron (20000 JPY/53000 HUF), előzetes bejelentkezés után bérelhetünk angolul beszélő oktatót egy napra. (Beszélnek még kínaiul és koreaiul, ha esetleg valamelyikőtöknek szempont).

         A fent látható élőlények a Juhyok, más néven az Ice Monsterek, melyek a hegyek legtetején élnek, és a leghidegebb hónapokban, decembertől februárig aktívak. A jelenség azzal magyarázható, hogy a meglehetősen hideg hó és az erős szél egybefüggő hótakarót alakítanak ki a hegyoldalt borító örökzöld tűlevelűek lombjai körül – nálunk busójáráskor látni ilyen csinos fehér bundákat.

         Itt is elvertünk egy hetet, és én szívem szerint még maradtam volna, de bérelt helyünk volt a turné következő, és egyben legutolsó állomásán, Appi Kogenben. Vissza a hipervonatra.

Appi Kogen

Szóval a Tōhoku Shinkansennel egy csapás-ra az Appi Kogen állomás-helyen teremhetünk, ahon-nan ingyenes járatokkal érhetjük el a végállomást.

         A Honshū-sziget északkeleti részén fekvő Towada-Hachimantai  National Park szomszéd-ságában található az Appi Kogen síparadicsom. A térség éghajlatának kö-szönhetően az északi fekvésű havas lejtőket az év nagy részében itt is kiváló minőségű és hosz-szan megmaradó porhó borítja, mely nagyban befolyásolja a lesiklás élményét.

         A létesítmény területe 282 hektárra rúg, mintegy 45 km pályán várja a síelni vágyókat. A 7000 vendég fogadására alkalmas hotel nemzetközi ételkínálattal, sí-és snowboardkölcsönzőkkel, szépségszalonnal, masszázsterápiával, gyermeknapközivel és játéksarokkal áll szolgálatunkra.

         21 üdítően hosszú pályán tesztelhetjük tudásunkat, melyek között a kezdőtől az profiig mindenki megtalálja a tudásszintjének megfelelő útvonalat. Van családi minisí a teljesen kezdő kollégáknak, kiépített és kiépítetlen pályák tapasztaltabb síelők és snowboardosok számára. Hómobil- és szánkóedzésre is be lehet fizetni, valamint felszerelés hiányában több kölcsönző is segítségünkre lehet. Annak ellenére egyébként, hogy a Zaō Onsen is speckó programok és pályák széles választékával várja a családosokat, kicsikkel érkezőket (pl. családi hópark), itt valahogy mégis jobban sikerült a családbarát környezet kialakítása.

         Ha elfáradtunk, egy könnyed, hótalpakkal tett túra is sok tanulsággal szolgálhat, ugyanis a sziget állat- és növényvilága az állandó hó és fagy ellenére még több ezer méterrel a tengerszint fölött is lenyűgözően változatos: még medvékkel és hópárducokkal is összefuthatunk.

            A létesítményben töltött egy hetünk alatt minden egyes nap havazott, sok és jó minőségű, finom, pelyhes hó hullott, de gyorsan rá kellett rohanni, mert a többiek is mind ezt tették. Nem volt tömeg egyébként, még a legforgalmasabb órákban sem kellett sorban állnunk sem a lifteknél, sem pedig az éttermekben, aminek ugye nagyon örültünk a több órás intenzív mozgást követően.

A sítúra végén élmé-nyekkel és tapasztalatokkal gaz-dagodva, kicsit azért fáradtan indultunk hazafelé Moriokából, szintén a két átszállásos meg-oldással. Remek volt a vendég-látás, lélegzetelállítóan gyönyö-rűek a tájak, pofásak a sípályák. És új oldalát ismertük meg most Japánnak: végre nem voltak bazárgésák és kimonóárusok, és megbizonyosodhattam felőle, hogy olykor azért a japánok is megsütik a halat.

Köszönjük Erzsinek a remek beszámolót, hamarosan folytatjuk...!

A világjárás remek hobbi. Élményekkel gazdagít bennünket, a különböző tájak és kultúrák megismerése révén gyarapodik általános műveltségünk, látókörünk tágul, szociális rátermettségünk növekszik: csupa profit.

Az elkövetkezendőkben olyan vidékekre látogatunk majd el, ahová igazán megéri, hogy olyat tapasztalhassunk, ami örökre a részünkké válik.  Járjuk be együtt a világot!

Az előbbi cserkészbuzdítás sajnos nem valami előnyös nyereményjátékot takar – több cikkből álló sorozatban ismernénk meg a legnépszerűbb téli úti célokat. Nem szívesen állítanék ezek között sorrendet, azt rátok bízom. Bemutatok mindenesetre több olyan, hasznos időtöltésre alkalmas és ajánlott helyet, amely szerepel a világon a legtöbbet látogatott úti célok között.

         Az utazgatás kellemes, és ha sikerül a számunkra megfelelő úti célt kiválasztani, az utazás megszervezése megy magától. Legyen az ember strandon henyélős, bulizós vagy múzeumjárós személyiség, küszködjön bár kielégíthetetlen tudásvággyal, a világ nem szűkölködik látni- és tapasztalnivalókban. A bemutatandó úti célok megválasztásakor alaposan mérlegelnem kellett, melyek azok a helyek, amelyek mindenféle utas igényeit és elvárásait kielégítik. Abban a reményben vágok neki e kalandnak, hogy mindenki számára érdekes és hasznos olvasnivalóval szolgálhatok.

         Az új évezred első évtizedében a világ összes utasforgalmának közel a felének Európa volt a célja, a leggyakrabban látogatott országok évek óta Franciaország, Spanyolország és Olaszország. Ázsia és Amerika megközelítőleg ugyanannyi látogatót tudhat magáénak, a fő turistacélpontok Kína és Japán, valamint az USA, Kanada és Mexikó. Afrika és Ausztrália hátul kullognak a kontinensek közötti versenyben, a legnépszerűbb afrikai látnivalók Tunéziában és a Dél-Afrikai Köztársaságban találhatók. Ezúttal a Kanári-szigetek egyik szigetén, Fuerteventurán eltöltött néhány napomról számolok be, fogadjátok szeretettel. A szigetcsoport közigazgatásilag spanyol fennhatóság alá tartozik, a térképen viszont Afrika észak-nyugati csücskénél kell keresgélnünk.

         
Nagyobb térképre váltás

Szegény a magyar utazó, mióta egyetlen nemzeti légi vállalatunk kihátrált a bizniszből, pedig megnőtt a kereslet az Európán kívüli utazásokra. Külföldi társaságok sora verseng viszont kegyeinkért, segítségükkel a világ bármely pontjára nehézségek nélkül eljuthatunk (illetve a kényeskedőknek akadály lehet, hogy Európán kívül nem túl sok helyre közlekedik közvetlen járat, de ez ugye apró kellemetlenség).

         Mi sem tanakodtunk sokat, mikor úgy határoztunk, hogy Fuerteventura szigetét szeretnénk meglátogatni. Volt szerencsém megjárni a Kanári-szigeteket, akkor a bázisunk Tenerifén volt. Hajókáztunk is a szigetcsoporton belül, de Fuerteventura kimaradt a szórásból. Egy kollégám viszont életre szóló élményeket szerzett itt, a fotók, videók, a humoros beszámoló a rövidke ebédidő alatt azonban meggyőzött, hogy ismét el kell látogatnom a környékre. Párommal tíz napot töltöttünk ezen a mesés helyen, és most végre megtarthatom a saját beszámolómat.

         Szóval irány a meleg. Januári utazásunkkor fájó szívvel hagytuk itt a mínuszokat, a szigeteken az éves átlaghőmérséklet 20-25°C, ideális egy téli utazáshoz, de nyáron sincs kánikula. Fuerteventura a Kanári-szigetcsoport második legnagyobb területű szigete, rögtön Tenerife után. A szigeteken is a spanyol a hivatalos nyelv, de a helyiek főként a turizmusból tartják fenn magukat, így szinte munkaeszközükké vált az angol nyelv, nem adódtak kommunikációs nehézségeink, de egy kiszótár minden esetben hasznos lehet. A szigetre sajnos nem indulnak közvetlen járatok a budapesti repülőtérről, de az Alitalia, az Iberia, a Czech és az Aeroflot Russia Airlines, valamint a British Airways és az Air Berlin légitársaságok szervezésében végül is megoldható az utazás. A retúrjegyek már 600-1000 EUR/fő áron megvásárolhatók. Jó-jó, nem olcsó, de hát ha már utazunk…

            Tenerifén tett le minket a repülőgép. Az út fél Európán keresztül viszonylag sokáig tartott, de nem panaszkodunk. Rövid nézelődés után Fuerteventurának indultunk – komppal. Természetesen repülővel is tovább lehetett volna menni, de nekem abból elég is lett addigra, akkor inkább a komp (azóta a két sziget közötti kompközlekedés sajnos megszűnt, de Fuerteventuráról Lanzarote szigetére még át lehet jutni).

Miután a repülőjegyek megvásárlása jelentős csapást mért magyar pénztárcánkra, a sziget fővárosában, Puerto del Rosarioban bérelhető szállások közül az olcsóbbikra hajtottunk – főzni és takarítani tudunk magunknak, hisz ez itthon is napi rutin, így csak a szobáért fizettünk: tíz napra 2-300 euróból megoldható. Az étkezések minősége és anyagi vonatkozásai csupán egy talpraesett háziasszony és egy mindenevő férfiember képességein múlnak: jól főzök, jókat ettünk. Természetesen nem hagyhattuk ki a helyi konyha különlegességeit, nem vagyunk mi barbárok, erről a későbbiekben beszámolok.

A szigeten belüli közlekedési nehézségeket potom pénzért bérelt autóval kerültük ki, de csak mert annyit spóroltunk a szálláson. Az autó egyébként kb. 100 euróból megvolt a tíz napra, szerintem ez elég előnyös.

Tömegközlekedés létezik, mi több, elég fejlett, és nem is drága: 3 euró a jegy, kutyákat viszont - a fapados légitársaságokhoz hasonlóan - sajnos nem látnak szívesen; ez volt a fő ok, hogy inkább autót béreltünk.

Szóval ez lehet, hogy valamiféle betegség, de amikor új helyre érkezem, első utam mindig a strandokra vezet. Úti célunk kiválasztásakor bizonyára hatott rám a tudat, hogy Fuerteventurán körülbelül 150 pompás homokos strandot látogathatunk meg.

A Caleta de Fuste, a Kék Zászló-minősítést szerzett Playa Blancal, és a Playa Chica a fővárosban és közelében találhatók, de a sziget távolabbi pontjain, mint Corralejo-i, Costa Calma-i, Sotavento-környéki strandokon rendezett, tiszta és biztonságos környezetben élvezhetjük a hullámok ölelését. Vízi sportok művelésére (horgászat, szörf, búvárkodás) a nyugati parton található Cotillo és Jandia strandövezet kifejezetten alkalmas, míg a természetközelibb élményre vágyók a Cofete-i strandon biztosan felfedhetik kilétüket, de a naturisták az általános fürdőzési szabályok betartása mellett szinte bárhol elengedhetik magukat. A fürdőhelyek jobbára tiszták és biztonságosak, és egyelőre a nyomasztó tömeg is elkerüli a szigetcsoportot.

De nem csak henyéléssel töltöttük az időnket ám. Fuerteventura a vulkánok szigete: 22 tűzhányó található itt, melyek nagy részét egyénileg vagy szervezett keretek között bármikor meglátogathatjuk. Mi ezt nem tettük meg, mert nem szeretek hegyet mászni, de ti azért menjetek bátran.

A hagyományos útikalauzok a Kanári-szigeteken található látni- és tennivalók közül többségében csak a szabadidős tevékenységeket emelik ki: strandok, sportolási és egyéb lehetőségek, vásárlás, éttermek, lovaglás, stb. Hiányolom a listáról a kikapcsolódási lehetőségek olyan formáját, amikor a testi-lelki semmittevés helyett inkább agymunkára késztethetem magam, és persze azokat, akiket magammal rántok. A helyi utazási irodák segítségével hamar megtaláltam szórakozásomat: múzeumok! Sólepárló üzem köré létesített múzeum várja a látogatókat Caleta de Fuste közelében, a Pozo Negro-völgyi La Atalayita múzeumközpont a térség múltbéli hagyatékáról, a falusiak életéről világosít fel bennünket, csak úgy, mint a Betancuria városában található Archeológiai Múzeum. A sziget szívében tanya- és malommúzeumok, és egy bejárható barlang várja az érdeklődőket (engem), amelynek mélyén több millió éves ősmaradványok segítenek a térség múltjának és jelenének megértésében.

Valamint él itt egy aprócska, vak, Maioreus randoi névre hallgató pók, állítólag a világon csak ebben a barlangban. Ezt kénytelen vagyok elhinni, minden-esetre az állattal nem volt szerencsém találkozni – nem tudom, melyikünk örül ennek jobban.

Mivel a sziget viszonylag kis területű, nem okoz nagy gondot az egészet bejárni, de mi képességeinknek is vannak határai, ami sajnos azt jelentette, hogy miután

két napot rászántunk a múzeumosdira, a páromnak elege lett, mentünk vissza strandolni. Pancsolás Caleta de Fustéban, majd irány az éjszaka. Azt már a munkatársam beszámolójából is leszűrtem, hogy remek kikapcsolódásra számíthatunk a szigeten, gondoltuk, állunk elébe.

         Irtó barátságos kisebb bárok és éttermek vannak szerteszét, a strandokon, mellettük, közöttük, a belvárosban, a butiksoron, mindenhol, így könnyen találtunk asztalt vacsorára a kimerítő fürdőzés után. Mivel ugye az egész nyaralás (telelés) alatt a szigeten fellelhető alapanyagokból készítettem ízletes, hazai jellegű fogásokat magunknak, de – csak hogy frappáns és találó közhellyel tarkítsam mondanivalómat – jóból is megárt a sok, próbáljuk ki a helyi konyhát. A Miss America Restaurant hipertipikus ételkínálattal várt minket, hot dog- és hamburgerhegyek, mi viszont többre vágytunk, továbbálltunk. Közvetlenül a strandon található a La Isla Bar, bájos vendéglátó-ipari egység, ahol az amerikai típusú ételek mellett már salátákat, rizst is rendelhettünk, meg halat ráncos krumplival (a kedvencem), szóval ide később még visszatértünk. Az El Patio Restaurant-ot az utolsó, a szigeten töltött esténkre tartogattuk, és megérte. Ízléses, igényes étteremben tölthettünk el egy igazi romantikus, szerelmes estét. A hagyományos fuerteventurai konyha egyébként főként kecskehúson (és tejtermékein), gyümölcsös köreteken és mojos-szósszal készült tálakon alapul, de a tengeri ételek elkészítésében remekelnek igazán. 

Az éjszakai élet, bár hallottam panaszt is, remek. Nem családdal utaztam ugyan, és talán egy fergeteges, pörgős buli ellen sem lett volna kifogásom, de a légkör, amelyet a szigeten megtapasztaltam, meglepett. A buli, a kikapcsolódás nem a mértéktelen tudatmódosítást és a párválasztáskor előnyös testi tulajdonságok fitogtatását jelenti, a clubok, bárok családokra és pihenni vágyókra vannak berendezkedve, nem a csürhére. Kellemes zene (disco, funky, club-klasszikusok), hódít a karaoke, barátságos italárak, ajándék itóka a bejáratnál, mi kell még. Az éjszakai baglyok számára kevésbé lehet szimpatikus, hogy a helyiek általában emberi időben aludni térnek, igaz ez a bártulajdonosokra és alkalmazottaikra is, így ha jóval este 9 után érkezel a helyre, előfordulhat, hogy nem akarnak észrevenni, nem kapsz kiszolgálást. Szerintem ez megbocsátható, irány aludni, holnap is lesz nap!

Hirtelen felindulásból meglátogattuk az Oasis Park állatkertet, kicsit délebbre esik, de megérte utazni: egy hatalmas trópusi kertben él majdnem 3000 növényfaj, egzotikus madarak, óriásteknős, iguána, flamingók, zsiráfok, lemúrok, kenguruk, emuk, krokodilok, kapibarák. Be lehet fizetni teveszafarira, oroszlánfóka-, ragadozó- és egzotikus madár-showkra, de önmagában az állatkavalkád is megéri azt a 25 eurót, amit a bejáratnál kaptak ki a zsebünkből. Corralejo déli részén pedig található egy Baku névre keresztelt vízi park csúszdákkal, egy lomha folyóval, vízi tekével, minigolffal. Szintén 25 euró a belépő, ám emellett borsos étel- és italárak, valamint drága szuvenírek várnak ránk. Nos, ami engem illet, a tenger a nyerő, békának születtem.

Remélem, nem hagytam ki semmit az élménybeszámolóból. Annyi bizonyos, hogy tíz nap egy ilyen csodás helyen rettentően kevés, annyi a látnivaló. A Kanári-szigetek remek hely, igazán szerencsésnek érzem magam, hogy kétszer is megjártam, és mindkétszer új és életre szóló élményekkel tértem haza. Mondanám, hogy olyan, mint Spanyolország, de nem. Nézzétek meg magatok.

Köszönjük Katinak ezt a remek beszámolót, hamarosan jelentkezünk a folytatással...!