Ritka az olyan ember, aki ne hallott volna már legalább egy élménybeszámolót rokoni vagy baráti körben Ázsiáról, ezen belül is főleg Thaiföldről, Délkelet-Ázsia kedvelt üdülőhelyéről.
Húsz éve, amikor a német, angol, francia és egyéb nyugat-európai és amerikai turista már évek óta járt és vissza-visszajárt a térségbe, a magyar turisták - talán nem is annyira az olcsó repülőjegy hiánya miatt - még csak nem is hallottak arról, hogy érdemes odautazni. A 90-es évek végén már elindult a turistaáradat, a 2004-es szökőár utáni ideiglenes pangást leszámítva az elmúlt évtizedben már hazánkból is több ezren indultak útnak, zsebükben repülőjegyükkel, hogy a mosoly országába, Thaiföldre jussanak. Különböző célokkal indultak és indulnak ma is, de a biztos siker soha nem marad el: akár sportolni, akár lustálkodni, szép tájakat nézni, esetleg családot alapítani akar a jobb sorsra érdemes magyar, megtalálja számítását az Európa-hosszúságú országban.
Ami miatt nekünk magyaroknak és az európai turistáknak különösen megfelelő Thaiföld, az a hasonló mentalitás, a vendégszeretet és természetesen, hogy még a mi pénztárcánkhoz viszonyítva is olcsó, ami nem csak az olcsó szállásban és étkezésben mutatkozik meg, hanem az egész térségre jellemző. Szinte mindent megvehetünk az itthoni árak töredékéért, kivéve persze a jó magyar pálinkát és túró rudit.
Amennyiben megfelel nekünk az olcsó szállás, mármint, a legolcsóbb, bátran nekiindulhatunk - én azonban, különösen az először utazókat óvatosságra inteném. Főleg akkor, ha egy-két hétről van szó: a föltűnően olcsó hotel, hostel akkor üthet vissza, amikor hazaérve azt tapasztaljuk, hogy értékeinket ellopták, ágyunk alatt és az ágyneműben tízcentis rovarok szaladgálnak, a légkondi helyett elhelyezett ventilátor pedig alig forog, éppen csak meg-megkavarja a párás és állott levegőt… bármilyen szép és felejthetetlen ez az ország, nem jó ilyen körülményekkel elrontani az élményt.
De, ami még rosszabb lehetőség: itthon maradni. Sokan ezt választják, hiszen közismert, hogy egy ilyen utazás sok százezer forintba kerül. Méregdrága utazási irodák árulnak utakat ide félmillió-egymillió Ft körül is, az átlagember ezeket hallva nem is gondolja, hogy eljuthat valaha is Thaiföldre. Márpedig eljuthat, sőt! Főleg, amíg fiatal és diák - vagy tanár.
A thaiföldi repülőjegy nem csak a kiváltságosok számára elérhető luxus, kedvezményeket igénybe venni nem csak csoportos repjegy-vásárlásnál lehetséges, hanem diákként, tanárként és fiatalként is.
Én magam korábban tanulóként, jelenleg tanárként utazom, mindig figyeltem arra, hogy ne kerüljön sokba az út, valamint tisztességes szállásom legyen kevés pénzből. Ez annyit jelentett, hogy sokat kellett keresnem az interneten, a repülőjegyeket, a hoteleket hetekig böngésztem,, mire találtam valamit, amiről Thaiföldön derült ki, hogy milyen is valójában. A luxusutakat szervező irodák az egyértelműen fölső kategóriás szállodákat ajánlják, ahol isteni ellátásban van részünk. Ha van napi tíz-húszezer forintunk csak arra, hogy valahol lakjunk, akkor nem nyúlhatunk mellé. Ugyanakkor ennyi pénzből sok napig sok sok finomat ehetünk, és az egész országot is bejárhatjuk.
Látnivaló van bőven, nem csak tengerpartokon. Bangkok és Ciang Mai nem tengerparti városok, mégis sok a látnivaló. Bangkok levegője nem teszi lehetővé, hogy sok időt eltöltsünk benne, a királyi palotát viszont nem érdemes kihagyni, a szerencsés utazónak lehetősége van bejutni, ha épp nincs zárva.
Tudatos utazóként nem a legolcsóbb (és sokszor a legdrágább) hanem a legjobb feltételeket kínáló lehetőséget választom, diákként és tanárként is igénybe vettem a nekem járó kedvezményeket.
Az utazás során nyugodtak lehetünk, az ország biztonságos. A több, mint hatvanmillió lakos több, mint 95%-a buddhista, ez érezhető a levegőben, aki járt már buddhista országban, tudja, miről beszélek, aki még nem, annak ki kell próbálnia! A vendégszeretet a híres magyar vendégszereteten is jócskán túlmutat. Szuveníreket is remekül lehet vásárolni, kis odafigyeléssel kevés pénzből sok barátunk és rokonunk örömét lelheti a különleges, Európában nem megvásárolható elektromos és egyéb kütyükben, játékokban.
Ami a nyugalmat garantálhatja még és idehaza elintézhetjük, az a balesetbiztosítás és a repülőjegy - biztosítás.
Hosszú távon - sok hónapra - már megéri az éves egészségbiztosítási kártya, amit a Bangkok Hospital ad, de ezt nem elsősorban a turistáknak szól, hanem azoknak, akik huzamosabb ideig tartózkodnak az országban. Tudni kell, hogy bármi bajunk esik, a Bangkok Hospital (aminek nem csak Bangkokban vannak épületei) magas színvonalú egészségügyi szolgáltatást nyújt, amit a kényes svájciak és nyugatnémet turisták is igénybe vesznek, ebből sejthető, hogy a szigorú európai szabványok szerint is ötcsillagos. Biztosítás nélkül a kórházi átlagos kezelés napidíja 10ezer Ft körül mozog, ezért valóban olyan szintű ellátást kapunk, mint a Hiltonban.
Az országban a legtöbben Bangkokot keresik föl, általában azért, mert ide érkezik a repülő. Phuket is egy nyüzsgő sziget, rengeteg turistával, nagy éjszakai élettel, nagy strandokkal.
Koh Chang közelebb esik a fővároshoz, valamivel jobb úticél, mint Phuket, kevesebb a turista. Ideális pároknak, friss házasoknak.
A helyiek, főleg a fővárosi értelmiség legkedveltebb úticélja a fővároshoz legközelebb eső üdülőváros, Hua Hin. Az utóbbi években a turisták is megkedvelték. Tudni kell, hogy a király körül forgó elit első számú célpontja a hely.
Fontos tudni, hogy a jelenleg uralkodó királyt - IX. Rámát - világszerte hatalmas tekintély és tisztelet övezi. Ennek megfelelően európai szemmel néhol megmosolyogtató megjelenítésben láthatjuk viszont a királyi pár arcképét - semmiképpen se adjunk hangot annak, ha viccesnek találjuk: Az uralkodó kritizálása vagy kigúnyolása bűncselekménynek számít, melyet szigorúan be is tartatnak.